Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni
VERS
Gyűlölöd a cukros dolgokat.
Ha fáj a hátad, a földre fekszel.
Sok teát iszol, kevés kávét.
Jó alvó vagy. Rossz alvó vagy.
Sokat olvasol. Semmit nem gyűjtesz.
A hajmosást rendszerint túlbonyolítod.
Sóhajtozol, ha a szomszéd hegedül.
A világról konkrét elképzeléseid vannak.
Ébredés után télen is szellőztetsz.
A pólón, amiben alszol, Tyrannosaurus.
Napozni jobban szeretsz, mint úszni.
Elég bátor vagy. Nálam bátrabb. Ha beszélni
kezdesz, elpirulsz. Okosan főzöl, jól hazudsz.
A filmeken elalszol, el kelljen mesélni.
Egyszer halálra öntözted az ajándékom.
Egyszer egy évig semmit nem ettél.
Indulás előtt mindig olyan közel hajolsz
a tükörhöz, mintha mindjárt beleinnál.
Néha vér, néha kiömlött kávé.
Néha vitatkozunk. Régóta az összes
víz rólad szól. Szoktál nevetni is.
Ha zihálsz, olyankor történik valami.
Magamra és rád ugyanazokat a
szavakat használom, mert rád mondva
mind pozitív előjelet kap, pedig
ez az egyetlen különbség köztünk.
Amikor fáradt vagy, olyankor fáradt vagy.
A pirosat szereted, a málnát nem.
Ennek a felét le fogod tagadni.
A jobb térded melegebb, mint a bal.
Mint egy végtelen nyaralás, ahol semmi sincs nyitva, csak a horizontra feszülő, vakító ég. Egy konyha, ahonnan nincs szabadulás, de minél több időt tölt benne az ember, annál jobban látszik, ahogy a szekrények sarkaiból csillagködök szivárognak elő, a hűtőben kristályosra fagy az idő, és a kávé fekete tükréből egy riadt állat arca néz vissza ránk. Ismerős helyzet mindenkinek, aki a járvány sújtotta Föld bolygón vészelte át az utóbbi két évet. Simon Márton új verseinek optikáján keresztül mindez mégis valami más lesz: intim, mint egy sugárfertőzés, zavarba ejtő, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfői apokalipszis.
Dunajcsik Mátyás
„Most itt vagyok Simon Márton legújabb verseivel: van új magyar líra, új magyar lírai beszédmód, szinte csoportosulás, valami, ami nagyon hasonlót mond a létezésről, vagy legalábbis nagyon hasonlóak a koordinátái. Írnom kell erről, valami személyes benyomást legalább, mert itt nagy költők vannak, ez a kettő biztosan az, szóval legalább azt le kell írnom, hogy tudom, hogy vannak.”
Beck Zoltán, Libri Magazin
